Foltos története

  2011 május 24 kedd - 12:12:47 | admin

2010.05.20. Lakossági bejelentés. Kimentünk a helyszínre, ahol megdöbbentő látvány fogadott minket! A kutyusnak hiányzott a jobb hátsó lába, csak a combcsont és a hús látszódott ki. Szerencsétlen egy max. 2 méteres láncon volt, az is függőlegesen lógott, kaja sehol, a víz megposhadva. Azonnali telefon a rendőrségre. Kijöttek, majd a bűnügyesek is. Addigra előkeresték a "gazdát" is, akit aznap éjjel kihallgattak és beismerő vallomást tett. Elmondása szerint egy hetes a sérülés, az állatorvos megállapította, hogy kb. 12 napos. Mikor kikerült az ólból Foltos, akkor láttuk, hogy a nyakába bele van nőve a nyakörv és a lánc, a kutya egyébként csontsovány. A lábát egyenlőre nem lehet műteni, mert a nyaka csúnyán elfertőződött, kell egy pár nap, hogy megerősödjön. Napi 4-5 injekciót kap, most már eszik-iszik, bár a ketrecből nem igazán akar kimenni. Átmenetileg Gabicánál van, ahol a kislánya Letícia doktor néni felügyeli Foltost, naponta énekel, mesét mond neki és láthatólag Foltos nagyon élvezi :)
 
Foltos lábát amputálni kell, így aki besegítene az orvosi költségeibe, tüntesse fel a közlemény rovatban, hogy "Foltos". Befogad-Lak Állat- és Természetvédő KHA 11600006-00000000-31311650 (Erste Bank)

Minden segítséget köszönünk! Köszönjük a rendőrségnek a gyors és hatékony intézkedést, az emberséges hozzállást és külön köszönjük Dr.Bartos Loránd állatorvosnak és kollégáinak, hogy ismét a segítségünkre voltak!


A képek a cikk folytatásában tekinthetőek meg!
Nyomtatóbarát változat Hír létrehozása pdf formátumban

 

Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 2.5 License Man at work Themes
Creative Commons License
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-Noncommercial-Share Alike 2.5 License.