A kellemetlenségeken túl azért is érdemes leszoktatni kutyánkat az ugrálásról, mert ez egy olyan helyzet, ahol ő irányítja a cselekvést...
Sok gazdi küzd a felugrálás problémájával. Bár időnként mókás és kedves, ahogy kutyánk „pattog”, máskor bosszantó és kellemetlen, akár veszélyes is lehet. Tekintélyünket is csorbítja, ha nem tudjuk megoldani a helyzetet. De vajon miért ugrál fel kutyánk? A legtöbben azt válaszolnák, hogy azért ugrál, mert örül nekünk, ami persze igaz is. De a kutya motivációja elsősorban az, hogy figyelmet kapjon.

Amíg kölyök, nem bánjuk...

Amikor a kutya még kölyök, akkor kifejezetten aranyos, ahogy pattog és egy fárasztó nap után hazaérve is jól tud esni az érzelemdús fogadtatás. Nem csoda, hogy a kutya hamar megtanulja, az ugrálás kifizetődő. Mi vagyunk azok, akik megerősítjük ezt a viselkedést azzal, hogy megadjuk a figyelmet.

Persze időnként bosszantó a felugrálás, például amikor munkába indulunk elegáns ruhában, kint meg esős, sáros idő van. Ilyenkor próbálunk rászólni a kutyára, elhessegetni magunktól, és nem értjük, miért nem hallgat ránk. Ha azonban az ő szemszögéből nézzük az eseményeket, a figyelmet ilyenkor is megkapja, még ha birkózunk is vele, vagy kicsit durvábban „játszunk”. Mi lehet akkor a megoldás?

A dolog elméleti síkon nagyon egyszerű: fel kell állítani egy új rendszert, a kutya a figyelmet ne akkor kapja meg, amikor felugrál, hanem akkor, amikor számunkra kívánatos viselkedést produkál, például mind a négy lába a földön van.

Hogyan szoktassuk le?

A rendszer bevezetésének legszelídebb módja, ha a kutyát teljesen levegőnek nézzük, amikor ugrál, nem szólunk rá, nem lökdössük el, úgy csinálunk, mintha ott se lenne. Abban a pillanatban viszont - és az időzítés fontos! - amikor abbahagyja az ugrálást, erősítsük meg a viselkedést törődéssel, simogatással, játékkal. Persze a kezdeti időkben ettől várhatóan újra belelkesül és megint pattogni kezd, akkor forduljunk el és ismét nézzünk át rajta. Ha ezt a szabályt be tudjuk tartani, akkor kutyánk hamar megtanulja, hogy sokkal jobb neki, ha nem ugrál fel ránk. Ehhez következetesnek kell lennünk és a tanuló időszakban készüljünk fel a találkozásokra, ugrálós alkalmakra, akár úgy is, hogy váltóruhát viszünk magunkkal. Bármire is szeretnénk megtanítani a kutyát, csak akkor fog menni, ha mi tudjuk irányítani a körülményeket és nem a körülmények befolyásolják a mi munkánkat, szánjuk hát rá az időt!

Vannak azonban notórius ugráló kutyák, akiknek az sem szegi kedvét, ha sokáig nem erősítjük meg a viselkedést. Náluk még annyi adalékra szükség van, hogy egyfajta negatív következményt kell csatolni a felugráláshoz. Erre sokfajta trükköt lehet hallani, vannak köztük használhatóbbak és kevésbé praktikusak. Van, aki azt javasolja, hogy lépjünk a kutya hátsó lábára mikor felugrik, mások szerint az előre emelt térdbe ütközés veszi majd el kutyánk kedvét, van aki az orra csapást tanácsolja.

Én a következőt javaslom: amikor a kutyánk felugrik, fogjuk meg a mellső lábait és tartsuk meg. Ez nem fogja rögtön zavarni a kutyát, de előbb-utóbb kellemetlen lesz neki és szabadulni próbál. Ekkor ne engedjük el rögtön, még tartsuk egy kicsit. (Ha közben a kutyánk harapdálni kezdené a kezünket a szabadulás érdekében, koppintsunk az orrára.) Ha már eltelt pár másodperc úgy, hogy a kutya láthatóan már nagyon szeretne szabadulni, akkor elengedhetjük.

Legyünk következetesek!

Ennél a módszernél is nagyon fontos a következetesség és az időzítés. Csak akkor működik, ha minden felugrásnál megfogjuk a kutya lábát és tartjuk is egy darabig. Ha ezt betartjuk, nagyon hamar felfedezhetjük a pozitív változásokat. Természetesen itt se felejtsük el simogatni, dicsérni a kutyát, amikor épp nem ugrál.

Az is befolyásolja a viselkedést, hogy a kutya energiái mennyire vannak lekötve. Ha keveset sétáltatjuk, mozgatjuk, foglalkozunk vele, ne csodálkozzunk, ha kutyánk mindent megtesz azért, hogy abban az egy-két percben, amíg átsétálunk a kertben, foglalkozzunk vele is. Így nem fair elvárni a fegyelmezett viselkedést.

A kellemetlenségeken túl azért is érdemes lenevelni kutyánkat az ugrálásról, mert ez egy olyan helyzet, ahol ő irányítja a cselekvést és ez az ő nyelvén azt jelenti, hogy neki máshol is előjogai vannak, azaz káros hatással lehet a kutya-gazda viszonyra, a rangsorra. Később meg csodálkozunk, hogy miért nincs tekintélyünk, miért nem fogad szót a kutya, ha hívjuk.

Hozzá kell tennem, hogyha a kutyánkat megtanítjuk vezényszóra felugrani, és időnként mi magunk kérjük tőle - mert szeretünk így örülni egymásnak - az rendben van. De ezt csak azoknak javaslom, akik már olyan árnyalt szinten tudnak kommunikálni kedvencükkel, hogy ezzel nem zavarják össze, hanem a kutya számára teljesen tiszta, hogy mikor szabad felugrani és mikor nem.