Szivárványhíd

Egy híd köti össze a földet az Éggel
ez a szivárványhíd, mely
csodás színekkel ragyogón ível
földig érő tarka ívvel.

Innenső oldalán a hídnak
pompázó virágok nyílnak,
friss-zöldek a pázsitos rétek,
üdék a völgyek, dombvidékek.

Örök a tavasz, nem esik a hó.
Van bőséggel ennivaló,
mindig lágy-meleg az idő,
a víz is mindig frissítő.

Ha egy kedvencünk kihűl,
erre a szép helyre kerül.
Az agg, megtört állatok,
itt lesznek újra fiatalok,
újra épek a megcsonkultak
és egész nap csak játszadoznak.

Az én kutyám is itt lakik,
és nagyon vár már valakit.
Hisz egy hiányzik csak neki:
Nincs itt vele, ki szereti;
hát hancúrozik egész nap,
míg el nem jő a pillanat.

Most hirtelen abbahagyja:
orra tágul, füle feláll,
lába remeg, szűkül a szempár,
rohanni kezd: megjött a gazda!

S hogy megérkezett s meglátott:
hozzád rohan a barátod,
felkapod kitárt karodba,
csókolgatod újra meg újra,
belenézel hűséges szemébe,
s indultok. Majd elérve
a csodák útjának végére,
a szivárványhídon együtt mentek át
és ez lesz nektek az igazi mennyország.



Dinki
Kavarognak a gondolatok a fejemben. A miértek és a ha-k... Ma olyat éltem/éltünk át, amit nehezen fogunk feldolgozni. Dinki elment. Feladta a harcot. Egy nap híján két hét. Ennyi adatott meg neki, hogy velünk lehessen. A kezeim között halt meg.
Ma kétszeresen szakadt meg a szívem.
Egyszer megszakadt mert elvesztettünk valakit, aki a szívünkhöz nőtt. A morgós mackót, akihez napokig szólni sem mertem. Aki tudomást nem véve rólam, egyáltalán nem fogadta a közeledésemet. Aki aztán ahogy teltek a napok, a bizalmába fogadott, és akivel azután kölcsönös bizalom alakult ki köztünk. Bizalom amely a szeretetre épült. Bizalom ami nélkülözhetetlen volt a mindennapos kezelésekhez. Szeretet, mely a szűnni nem akaró farokcsóválásban, a simogatás közbeni pofavágásokban nyilvánult meg.
És megszakadt ma a szívem mint édesanya. Mikor zokogó kislányomat nem tudtam megvigasztalni.
Amikor felfogta hogy Dinki nem alszik, hanem elment. Ahogy sírt a barátja fölött, simogatta, becézte. Ahogy hajtogatta hogy ne temessük el Dinkit, mert ő nem szeretné hogy többé ne legyen velünk. Ahogy sírt hogy ne temessük el, mert nem szeretné hogy megegyék a hangyák, mert Dinki az ő barátja. Ahogy segített a kis kezével kialakítani a sírhelyet. Ahogy virágot szedtünk és odatettük Dinkinek, hogy vele maradjon örökre mielőtt betakartuk a pléddel. Ahogy virágot kért a szomszéd nénitől a sírjára. Arra gondoltam miért kell ennek így lennie. Miért kell egy négyéves kislánynak szembesülnie a halállal. Szüntelenül vigasztaltam, hogy Dinki már odafönt van az angyalokkal és Dalmika már várt rá hogy együtt játszhassanak. Hogy ez itt csak a teste, de a lelke velünk marad, és hogy soha nem fogjuk elfelejteni. Megígértem neki, hogy megbeszélem a hangyákkal hogy hagyják nyugodtan pihenni az ő barátját.
Dinki ma elment.
Senki kutyájaként találtuk, de úgy lelt örök nyugalmat mint a a mi kutyánk. Velünk marad örökre.
Azt hiszem méltóképp búcsúzunk tőle, Letike utolsó szavaival a sírjánál: Ég veled Dinki!

Fehér Mackó
2008. novemberében egy állatszerető ember keresett meg minket telefonon, hogy két napja elütöttek egy kutyát a salgótarjáni Művésztelepen. Alapítványunk egyik tagja megkereste a kutyát, aki fájdalmában nem engedte közel magához az embereket. Állatorvosi segítséget igénybe véve elaltatva a kutyát bevitte a rendelőbe, ahol megröntgenezték, majd megállapították, a bal első lába két helyen el van törve spirálisan. Segítő emberek adományából összejött a pénz a közel öt órás műtéthez, ahol implantátummal összecsavarozták a törött csontokat. Sajnos minden erőfeszítés ellenére kilazultak a csavarok, a törött csontok miatt nem lehetett újra műteni, ezért a maximális segítségnyújtás és gondos ápolás ellenére a műtétet követő héten el kellett altatni.
Fehér - mert így neveztük el - látva a segítő szándékot és a sok szeretetet, melyet az ápolása során kapott, nagyon kedves, puszilkodós, bújós kutyus lett. Ha sikerült volna megmenteni odaadó, szerető és hűséges társa lehetett volna új családjának, akik nagyon sok örömet leltek volna benne.
Sajnos nem így alakult az élete, immár az örök vadászmezőkön kergeti a lepkéket.

Bene
Drága Bene! Szerencséd volt, állatszerető emberek időben találtak rád és rövid időn belül megérkezett a segítség is. Állatorvoshoz vittünk, ahol 57 sörétet szedtek ki a hátadból. Megtalálóid jelezték, ha felépülsz szeretnének örökbe fogadni. És te küzdöttél, bíztál, tűrtél, pedig iszonyatos fájdalmaid voltak, de mégis gyógyulni akartál. Mintha érezted volna, hogy Barbaráéknál jó helyed lesz. Miután megerősödtél Budapestre kerültél, ahol megtalálóid vállalták a további kezelésedet. Mindenki örült, hogy felépültél és annak is, hogy szerető családra találtál.
Sajnos csak fél év jutott a boldogságból. Barbara szomorúan közölte, hogy rosszindulatú prosztatadaganatot diagnosztizáltak nálad. Megműtöttek, de nem jártak sikerrel, a rák erősebbnek bizonyult. Gazdáid nem akarták, hogy tovább szenvedj, ezért nehéz szívvel hozták meg a fájdalmas döntést...
Most már nem fáj semmid, a lelki és testi sebeid begyógyultak és vígan szaladgálsz Te is a szivárványhíd alatt...